150529 keresztény társkereső vár rád a Randivonalon!
Több mint 150000 evangélikus, görög katolikus, római katolikus és református párkereső között biztosan megtalálod a párodat Te is! Regisztrálj most és találd meg az Igazit!
A Keresztény társkeresés
A kereszténység (a magyarországi protestáns hívők szóhasználatában gyakran keresztyénség) egyistenhívő vallás, amelynek középpontjában a názáreti Jézus élete és tanításai állnak, ahogy az az Újszövetségben szerepel. Mintegy 2 milliárd követőjével a legelterjedtebb világvallás. A zsidó és iszlám vallással együtt a bibliai Ábrahámhoz visszavezethető egyistenhívő vallásokhoz tartozik.
A kereszténység az Ószövetségen, valamint Keresztelő Jánosnak, Jézusnak és első követőiknek az Újszövetségben leírt életén és tanításaikon alapul. A keresztények egyistenhívőknek vallják magukat, és néhány felekezet kivételével azt is vallják, hogy az Egy Isten a Szentháromságot alkotó három személyben (Atya, Fiú és Szentlélek), mint az Isten szétválaszthatatlan lényegében (hiposztasis) létezik.
A kereszténység számos, kultúránként változó vallásgyakorlatból és számos különféle hitet valló felekezetből tevődik össze. Az elmúlt két évezredben kialakult keresztény felekezetek négy fő ágazatba, időrendben az ókeleti, az ortodox és katolikus, illetve a protestáns (és neoprotestáns) egyházakba csoportosíthatók.
Randivonal társkereső - ahol komoly kapcsolatok születnek!
A Randivonal az ország egyik legrégebbi, legnagyobb és legigényesebb partnerkereső oldala. A többség komoly
kapcsolatot keres, és az ízlésesség megőrzése érdekében folyamatosan moderáljuk az adatlapokat.
Személyre szabott ajánlatok, sokféle keresés és kapcsolatfelvételi mód, kiemelt megjelenések, tippek, tanácsok és
készséges Ügyfélszolgálat segítenek megtalálni Őt.
Havonta milliókat költünk arra is, hogy mindenki, aki társat keres, az oldalra, és így persze Rád találjon, sokszorosára növelve
esélyeidet a pártalálásra. Mi komolyan vesszük a társkeresést - és Te? ... Regisztrálj most!
Legfrissebb keresztény társkereső
nők
Legfrissebb keresztény társkereső
férfiak
Társkereső
Budapest
Igényes ,gyermektelen ,páromat keresem ! Komoly kapcsolat!!!!!!
Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak t...
Társkereső
Nyergesújfalu
" ÁLMODTAM EGY VILÁGOT MAGAMNAK,ITT ÁLLOK A KAPUI ELőTT "
Sziasztok!
Hosszú út vezetett idáig mire úgy döntöttem regisztrálok ....
Keresem a párom , akivel tervezni lehet a jö...
Társkereső
Budapest
nincsenek véletlenek...
"A próbálkozás egy lehetőség, a siker vagy a visszautasítás egy élmény, míg a félelem miatt elszalasztott cselekedet a ...
Társkereső
Mosonmagyaróvár
Ép testben ép lélek!
Szeretek sportolni, de a szerelemből nem űzök sportot. Életvidám, humoros figura vagyok jó alkalmazkodó képességgel, aki...
Társkereső
Karcag
ÍRJATOK! ISMERKEDNÉK ÉS KITUDJA TALÁN TE VAGY AKIT KERESEK!
Sziasztok! sok mindent szeretek, sokoldalú vagyok.
keresem azt a férfit ki boldoggá tesz, aki átölel, aki kitart melle...
Társkereső
Budapest
Nem a kígyóm harap nagyobbat
Nézzük, ki is vagyok, a magunkról rosszat vagy semmit elv szigorú betartásával. :-D
Egy kifinomult kéjenc úrfi vagyok...
Társkeresés
Budapest
Izomagyuak kimeljenek!
Sziasztok!
ANITA vagyok, 38 éves, lakhelyem Budapest.
Középiskolát végeztem, alkalmazott vagyok, nem dohányzom, ritkán...
Társkeresés
Miskolc
Szeretni való, igényes, romantikus, igazi férfi!
Szeretném az életem újra fölépíteni.
Új esélyekkel, új szerelemmel, új társsal.
Ehhez keresek egy kedves, vonzó, okos ...
Társkereső
Keszthely
Test, lélek, szellem.
Kék ég, zöld fű.Egyszerű, hétköznapi boldogság. Szerelem, szenvedély, érzékiség. Nyugalom, béke, csend. Határozott és ha...
Párkereső
Budapest
Itt vagyok lányok!
Szeretem az ÉLETET, imádom a táncot, azon belül a magyar néptáncot.
Voltam vadászpilóta, vagyok ejtőernyős(nem sikló,ig...
Anna, 33 éves,
Társkereső
Budapest
családcentrikus
Kedves Uraim, akik e sorokat olvassák!
Családcentrikus nő vagyok, aki kislány kora óta szeretett volna már családot, ...
Társkeresés
Ausztria
Tudsz főzni???
Átlagos hétköznapi férfi vagyok, ez így unalmas. Fontosnak tarom a szerénységet, ezért megkíméllek a szokásos bölcsessé...
Párkereső
Révfülöp
Nem tudhatod , hogy mit hoz a holnap..
Keresem a boldogságom ...egyszer talán megtalál... sokat szenvedtem az életben s megérdemelném , hogy boldog legyek ...v...
Jan, 55 éves,
Társkereső
Nagy Britannia
Szeretek mosolyogni, csakugy belulrol jon!..
Szia Kedves,
csak azt szeretnem mondani, hogy nagyon, de nagyon orulok Neked!
Koszonom, hogy teljesse teszed a minden...
Párkereső
Budapest
Félig ördög félig Angyal..félig rossz vagyok,de Neked való:)
Félig ördög félig Angyal-félig rossz vagyok,de Neked való..:P
Nem szeretnék napokig levelezni,a személyes találkozás a ...
Párkereső
Szombathely
Keresem a párom..
Sziasztok!
Hetedik éve vagyok özvegy, és már újra tudok nevetni, vidám lenni, és örülni a természet, és az élet szépség...